Megnyitó: 2025. október 21-én, kedden, 18-órakkor

Celebratio 30

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A Magyar Kárpitművészek Egyesületét 2025-ben egy jelentőségteljes kulcsszó határoz meg, amelynek hívószavára összesereglett a tagság egy jelentős része, hogy visszatekintéssel erősítsék meg a jövőbe vetett bizalmunkat. A szó, amelynek konkrét és átvitt értelme szimbolikus jelentést hordoz az egyesület számára, a celebratio. Nem gyakran mondhatjuk el, hogy egy aktuális helyzet leírására szolgáló fogalom olyan kifejezőerővel bír, amely bármiféle értelmező kontextus nélkül is maximálisan kielégíti a címmel támasztott elvárásainkat. A Magyar Kárpitművészek Egyesületét ebben az esztendőben egy cím találta meg, amely egyszerre statikus állapotleírás és dinamikus program. Ha felfejtjük a latin kifejezés, a celebratio jelentésrétegeit, akkor megértjük, hogy ebben a címválasztásban szintézisre jut az emelkedett művészet és a hétköznapi valóság szükségszerű kapcsolata.

Kérem, engedjék meg, hogy a mai kiállításmegnyitót rendhagyó módon ne a művészet perspektívájából kezdjem, hanem a klasszika filológia értelmezési módszerét alkalmazzam iránytű gyanánt a tágabb horizont tájékozódási pontjainak kijelölésére.

A celebratio klasszikus latin jelentése nem vonatkozott többre mint sokak egyidejű jelenlétére, vagyis összesereglésére. A szóban rejlő ige azt a cselekvést jelölte, amikor valaki sokadmagával megy valamely helyre és ott sokat foglalkozik valamivel. Ennek a tevékenységnek a főnévvé válása egy hétköznapi fogalmat eredményezett, amelynek magyar fordítására autentikusan a társaság szót használhatjuk. A celebratio első és alapvető jelentése tehát a társaság. Igen, évszázadokon keresztül, ha valaki a társaság, egyesülés, közösség fogalmát akarta használni, akkor ehhez a szóhoz folyamodott: celebratio. Amikor a Magyar Kárpitművészek Egyesületével kapcsolatban ezzel a szóval találkozunk, akkor a cím identifikációs szerepet tölt be. Így szólít meg bennünket: „celebratio vagyok, a kárpitművészek társasága vagyok”. Történetesen, ha ezt a jelentésmezőt egy kiállításra vonatkoztatjuk, akkor azonnal érvényre jut, hogy a tárgyakon keresztül megjelenő társaság szólal meg: „amit látsz, az a Magyar Kárpitművészek Egyesülete, ezek vagyunk mi”. De miért mutatkozik be a társaság? Mi ez a celebratio? A választ a latin szó jelentésbővüléséből származó új értelme fedi fel.

A celebratio újkori latin jelentése az, amelyet a mai nyelvhasználatban is értünk rajta, vagyis az ünneplést és dicsőítést. A társaság összejön egy helyen, hogy emlegessen és emlékezetbe idézzen valamit. A hétköznapi fogalomhoz az emelkedettség társul. A szükséges fizikai egyesülés alapfeltétele immár adott, ezért kiterjedhet az egyesülés a metafizikai szféra irányába. Ebben a kontextusban a profántól eltávolodó társaságban van jelen a résztvevő sokadmagával. A celebratio második és bővült jelentéséhez tehát így jutunk, ami immár nem más mint az ünneplés. Összegezve: a celebratio magyar fordítása egyszerre és egy időben ennek a két fogalomnak a szimultán kifejezése: társaság és ünneplés.

Ha a celebratio jelentésrétegeit egy síkra vetítjük, akkor önreflexív ünneplésről beszélünk, ami nem más mint a jubileum. Mi ez a celebratio? A választ most már keresni sem kell, hiszen önmagát nyilatkoztatja ki a tudatosan megválasztott cím: „társaság vagyok és évfordulót ünnepelek”. Mivel kiállítás az alkalom, így a celebratio összegző és retrospektív fogalom, amely vonatkozik a Magyar Kárpitművészek Egyesületére mint önmagát definiáló társaságra és vonatkozik a jubileumra, amely ünnepi alkalmat szolgáltat, hogy a kezdeti motivációk felelevenítésével a jelenben erősödjön a társaság, az egyesület identitása.

Az egyesület tagjai harminc évvel ezelőtt kezdték gyakorolni azt a tevékenységet, amelyet a celebratio klasszikus értelme jelent. Akkor mintegy három tucat kárpitművész egyesült egy közös cél érdekében, ami identitásformáló szerepet töltött be a résztvevők életében. 1995-ben elhatározták, hogy a millecentenárium alkalmából közösen hoznak létre egy 10 m²-t meghaladó falikárpitot, amelynek a szimbolikus jelentésű Kárpit határok nélkül címet adták. A tradicionális haute-lisse eljárással készített textilre egymás között csak a Közös gobelin munkacímmel hivatkoztak. A gesztus megelőlegezte és megerősítette a celebratio fogalmát, amikor 1996-ban hivatalosan is megalapították a Magyar Kárpitművészek Egyesületét. Harminc évvel ezelőtt program született a kollektív anonimitás tárgyiasult formájában, amely a társaság identitását is megteremtette. 2025-ben a Magyar Kárpitművészek Egyesülete identitásának születésnapi jubileuma tölti meg a celebratio kibővült jelentéstartalmát. Az ünneplés oka a három évtizeddel ezelőtt megkezdett közös munka töretlenségének az érvényessége. Több mint száz hazai és nemzetközi kiállításon vettek részt közösen, több mint száz m²-t szőttek közösen és sorolhatnánk még a számokban mérhető teljesítményeket, a kapcsolódó határozószó harminc éve változatlan: közösen. Bár a tagság létszáma az évek során változott, az egyéni szövési technikák változatosak, a személyes művészi kifejezésmódok változékonyak, mégis összetartó erőt jelent a műfaj hazai és európai tradíciójának a folytatása. Amikor nagy kezdőbetűvel írjuk le a Celebratio szót a harminc éve töretlen identitás Ünneplésének alkalmából, akkor olyan kiállítási koncepcióra utalunk, amelynek referenciája a különbözőségekben megmutatkozó egység érvényre jutása a textilművészet speciális kifejezési formájában.

Ahol ma összegyűltünk, egy másik társaságnak és szövetségnek, a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségének galériájában, a celebratio formája egy kiállítás, amely a hagyomány és a megújulás jegyében reprezentálja a kárpitművészetet. A két kiállítótér elkülönülése módot kínál a textilművészetben jelen lévő eltérő szemléletmódok és hangsúlyeltolódások differenciált bemutatására. A kurátor, Máder Indira maga is az egyesület tagja, akinek rendezői szándékát a képzőművészeti textilekből válogatott két téregység között körvonalazódó különbségekből olvashatjuk ki. Az első teremben a kárpitszövés tradicionális technikájával készült faliképek kaptak helyet, ahol a látvány és az ábrázolás képzőművészeti konvenciója elevenedik meg a textil jellegzetes médiumában. Ugyanakkor a második teremben kiállított tárgyak esetében a technika már nem a médium megjelenési formájának eszköze, hanem a gondolattartalom kifejezésének a módja. A Magyar Kárpitművészek Egyesületének tagjai a műfajon belül képesek kifejezésre juttatni, hogy a szakmagyakorlás zsinórmértéke szerint megvalósuló tárgyalkotás és a művészi szándékot megtestesítő egyedi műalkotás között szerves átjárás van. Az első kiállítótér gobelinjei és a második kiállítótér experimentális textiljei mindössze annyiban különböznek, amennyiben a megjelenítés konkrét vagy absztrakt reflexiót vált ki a nézőben.

A kurátori alapeszme a művek válogatásának tematikájában is tetten érhető. Nem arról van szó, hogy az egyesület tagjai az egyéni művészi látásmódjuk és a saját mondanivalójuk megjelenítésének engednek szabad folyást a textil jellegzetes karakterében, hanem illeszkednek és alkalmazkodnak az irányadó rendezőelvhez. Ez a stratégia tette a Magyar Kárpitművészek Egyesületét az elmúlt harminc évben az egyik legprosperálóbb művészeti társasággá az iparművészeti szakágak között. Az alkalmazott művészet princípiumának két alappillérét az egyesület következetesen megőrizte és integrálta a 21. századi tárgyalkotás szellemiségébe, nevezetesen a technika alkalmazásának szakmai szabályait és a megbízói program tematikájához való alkalmazkodást. Az előbbi a művészi kvalitás garanciájának a záloga, az utóbbi a kulturális hatásgyakorlás biztosítéka. A Celebratio című kiállítás alkalmával is ez a modell érvényesült. A megbízó vagy jelen esetben a kurátor szelekciós normatívát érvényesít, amelyhez a Magyar Kárpitművészek Egyesületének jelenlegi hetven főt meghaladó tagsága és a tagok gazdag életműve szolgáltatja a szükséges művészeti kapacitást. Máder Indira kurátori válogatása ezért vonatkozott valamivel kevesebb mint az egyesület taglétszámának a felét alkotó textilművészre, ugyanis a kiállítás címéhez alkalmazkodó konkrét reprezentációt támasztotta követelménynek a tárgyak kiválasztásakor. Ez a celebratio fogalmának harmadik jelentésrétege, a társaság és az ünneplés összefüggésrendszere a kulturális hagyományainkban.

A bemutatott műalkotások az ünnep, az ünneplés és az ünnepélyesség ikonográfiai konvenciójával és művészettörténeti hagyományával folytatnak párbeszédet. Az első terem nagyméretű falikárpitjai a szakrális ünnep tematikájával vezetik be a látogatót a művészet emelkedett valóságába. A celebratio hagyománya olyan szorosan összefonódik a keresztény kultúrában, vallásban és liturgiában a művészi ábrázolással, hogy konkrét inspirációs forrást jelent a szakrális tartalom. A teljesség igénye nélkül kiragadott címek felsorolása is elegendő, hogy szakrális kontextusba helyezze a néző azt a kiállítóteret, amelyben olyan falikárpitok lógnak a falakon, mint az „Én vagyok a szőlőtő”, Mennyei Jeruzsálem, „A Mindent Mozgatónak glóriája…” és még folytathatnánk a címeket. Ugyanakkor a kiállítóterekben posztamensekre helyezett minitextilek kiegészülve a második terem textilkompozícióival az absztrakció révén nyitnak értelmezési síkokat a transzcendens irányába. Már nem a szakraritáson van a hangsúly, hanem a műalkotás új ontológiai kategóriáján, amely a valóságértelmezés hétköznapi gyakorlatából ragadja ki a szemlélőt. A vallási tartalom helyét átveszi a filozófiai megközelítés, ezáltal a tradicionális szövéstechnikával létrejövő médium kontextusa átlép a néző konceptuális értelmezési tartományába. Elegendő, ha olyan címek valóságértelmező összefüggésein gondolkozik el a néző mint a Párhuzamos világok, Időkerék, Inflexió. Nem arra szolgál a mai kiáltásmegnyitó ünnepi alkalma, hogy mélyrehatóan elemezzük a szakrális tartalom és a filozófiai megközelítés megjelenési formáit a textilművészetben, ugyanis lényegesebb a mai napon a tárgyalkotás mögött meghúzódó kohéziós erő felismerése és elismerése, ami szellemi táptalajt teremt a folytatáshoz.

A Celebratio című kiállítás a Magyar Kárpitművészek Egyesülete jubileumi ünnepségsorozatának nyitó eseménye. A közösség és a szellemiség definíciója. A hazai kézműves iparművészet tradícióját viszik át a műfaj képviselői a 21. századba olyan hidat képezve, amelyen a tradicionális képzőművészet megállt félúton a 20. században. Ha valami okot ad az ünneplésre, akkor az a művészet egyetemességének a megőrzése.

Köszönöm, hogy figyeltek rám!

Keppel Márton művészettörténész