Festők párban

Egy korábbi ezt megelőző kiállítás a mesterek és tanítványok tematikájával foglalkozott, aminek egyfajta folytatását láthatjuk a most megnyíló tárlaton, igaz, nem minden páros áll szó szerint ebben a viszonyban egymással. Mégis valamilyen szellemi, művészeti, vagy emocionális kapcsolat meghatározó számukra.

A vizuális duók összeállása a Magyar Képző-, és Iparművészek Szövetsége Festő szakterületének vezetőségi tagja meghívására pályatársakkal kiegészülve jött létre. Így a művészgenerációk széles körében aktív, és lelkes diskurzusa alakult ki.

Egyes párosítások esetében szimbolikus stafétaátadásról is beszélhetünk, ahol a felkért társkiállító egy megkezdett művészeti program, vagy gondolkodás folytatására kap biztatást, meghívást. Legtöbb esetben azonban egységre, közösségre való törekvés figyelhető meg, valamint a harmónia elérésére irányuló vágy. 

“Nem jó az embernek egyedül lenni” fogalmazódik meg a tézis már az ember teremtéstörténetében. Ez az egyik legelső alapvetés, mely az emberi természetre vonatkozik. Gondolkodjunk el ezen a mondaton az alkotóművészek élethelyzetének tükrében. Az egyik legmagányosabb tevékenység ez különösen, ha más művészeti ágak képviselőivel vetjük össze. A festőművész általában a műterem magányában vívódások közepedte hozza létre remekműveit, ami egy hosszú folyamat. És milyen üdítő, amikor van alkalom valakivel megosztani a gondolatokat, problémákat, sikereket!

Éppen ezért a megnyitó gondolatmenetében az egyéni bemutatók helyett a közös pontokra fókuszálok. Igyekszem láttatni azokat a jegyeket, amelyek összefüggéseket mutatnak kiállító párosainkban. Érdekes, hogy a tárlat összképében is megfigyelhető az érzékeny egymásfelé fordulás, ami elidegenített jelenünkben az egyik legfőbb megfogalmazott igény.

Kecskés András: Tájemlékeiben /A hegy, Hasadás/ sziklás hegyek vonulatok mentén felderengő fényjelenségeket, a világosság reménykeltő hatását, és a sötétség drámaiságát érzékelhetjük. Akár a születés és elmúlás szimbólumaként is értelmezhetjük őket. Párja Füzes Gergely, aki Kassák Lajos verssorait idézi képcímeivel /. 1. Összeszaladtak a lyukak; 2. Lejjebb, a barna mezők alatt; 3. Az éjszaka megeszi a gyökereit; 4. A Föld tenyerén játszunk/

Közös mesterük Gerzson Pál, aki szintén sokat foglalkozott a levegő és a fény ábrázolhatóságával oldott festői eszközrendszerén keresztül. A páros műveit összenézve magasságokat és mélységeket járhatunk be a hegymagaslatok és a földbe mélyesztett gyökerek által meghatározott tengelyen.

Dréher János: Eltűnő töredékek I.-II. és Mózes Katalin: Hullám; Hold munkái is érzékenyen kommunikálnak egymással.

Az eltűnő töredékek, az elmúlás gondolatkörével képi kapcsolatban áll a Holddal, melynek fázisai formai rendben mutatnak fogyatkozást. Ám ahogy az ár-apály jelenség, úgy a Hold is új ciklusban telítődik, és az archaikus múlt helyén is a földrétegek egymásra rendeződő szintjein az idő távlatában újra és újra élet jelenléte mutatkozik. Az élet körforgása rejlik a képtáblákban, melyek között izgalmas kontrasztot képez a fekete és a fehér ellentéte. A létezés megmutatása rejtelmes misztikumként rejlik bennük. 

A következő dialógusban Posta Máté /Vanitas I.-II./ és Zöld Anikó /Térben, Várakozás/ között is a fizikai létezés végessége gondolkodtat el minket. Zöld Anikó festményei kivezetik a néző tekintetét a sejtelmes homályba, ahol a lágy nyugalmú fény teremt csendet. Az ő horizontjáról verzikális mezőre lépve Posta Máté patinás falécei porladnak szét, vesztik el tartásukat. Anyagszerűségük elmállik, és tovatűnik.

Serényi H. Zsigmond: In memoriam K. Malevics kompozíciója egy nagyon izgalmas művészetelméleti összefüggést mutat Guti J. Soma: Űrkapszula töredék III.-IV. munkáival. Malevics megidézett emblematikus műalkotása a festészet nullpontját jelenti, mely magában hordozza a teljes megtisztulást, és szabadságot. Malevicsnek vannak fontos mondásai: miszerint az ember egyetlen kötelessége a művészi teremtés. Vagy: A dolgok lényegének megragadása a mértanon keresztül érzékletes. Vagy, hogy a festészet célja a tér és idő kötöttségein kilépve a végtelen megragadása. Ezért frappáns az űrszonda párválasztása. A művek vizualitásában kontrasztot képez a geometria szikársága a gazdag anyaghasználatú kompozíciókkal. Guti J. Soma képei átlényegített vaskerekek, tárgyrészeletek applikációiból állnak, melyekkel geometriai formákba foglalt új struktúrákat hoznak létre.

ifj. Durkó Zsolt és Magyar Gábor közössége a metafizikus kompozíciókban fogalmazódik meg. Ebben a párosításban is feszítő a technológia és a hagyományos festészeti eszközök használata, az ősiség (totem) és a modernség közötti viszony. Mindezen felül összképükben a figurativitás és az absztrakció is ellenpólust képez. A líraiság viszont mindkét oldalon érvényes közös nevező.

Építészeti elemek jegyében két különböző nyelven beszélgetnek egymással Vágó Magda: /Kora délután, Reggel/ és Zalakovács József képei. Vágó Magda napszakok égi jelenségeinek felületre vetített, látványformáló fényeiről mesél, míg párja architektúrákból formál városképet absztrakt rendbe foglalva. Mindkettőjüknél valami újnak a kezdete fogalmazódik meg, mely reményt keltő összhatásban jelenik meg.

Végül következzék még két társalgás, melyek szinte szavak nélkül beszélnek, mégis emocionális szinten érik egymást. Az egyik Kovács-Gombos Gábor és fia Dávid kapcsolódása, mely a nézőt elmélyülésre, megnyugvásra hívja. A fényeikben rejlő misztérium a szakralitás felé nyit utakat. Éteri kompozícióikban légies jelenségek, és a fűszálak zizegésében a lélek rebegése észlelhető.

Belső tájképeket, és lélekjelenségeket mutat Krajcsovics Éva: /Egyensúly, Egy sárga/ és Jánosi Kata párosa. Műveik csendes érzékeltetésre, elmélyülésre hívnak, befelé figyelésre, mert maguk is eképpen születtek. A láthatatlan, mégis érzékeltetett minőségek a beszélgetéseket lezáró egymás szemébe tekintés jelentőségét juttatták eszembe.

Átjárva tehát a valós és érzékelt festői világok találkozásán érezhetjük, hogy a kiállítók mennyire élvezik a közös gondolkodás lehetőségének terepét. Jó az embernek közösségben, szakmai közösségben is lenni!

Miről is beszélnek, ők közösen? Nem napi aktualitásokkal, hanem az ember lelki mélységeiben zajló folyamatokkal foglalkoznak. Olyan dolgokat láttatnak, amit nem elég csak a szemmel érzékelni. Mindezt a klasszikus értelembe vett festőiség eszközeinek alkalmazásával. A festékrétegek vágyott csendességről, lényeg látásról, és a tisztaság utáni vágyról szólnak.  További izgalmas aspektust nyújt a bemutatónak, ha látogatóként hozzátesszük mi is a magunk történeteit, és ezzel bővítjük a kialakított kapcsolatok sokszínűségét.

Sipos Tünde

művészettörténész