Nagy örömmel és tisztelettel köszöntöm Önöket a Kontrasztok című kiállítás megnyitóján. E tárlat közel hatvan festőművész alkotását gyűjti egybe – hatvan különböző látásmódot, érzékenységet, stílust és gondolatot. Már önmagában ez is kontraszt: hatvan egyéni hangzás, amely most mégis egy közös térben szólal meg.

A kiállítás címe a különbségekről szól – színekről és formákról, síkokról és terekről, fényekről és árnyékokról, harmóniáról és feszültségről. De ugyanakkor a kontrasztok a találkozás lehetőségét is jelentik egyben: a különbözőségek egymásra hatásából születik meg a művek közötti dialógus.

Mindannyian tudjuk, hogy a kontraszt a művészet egyik alapvető eszköze. Gondoljunk csak arra, hogyan erősíti fel a világosság a sötétet, vagy miként válik izzóvá egy szín, ha mellé kerül az ellentéte. A különbség adja meg az értelmezés kulcsát is: ahol kontraszt van, ott mozgás, dinamika, feszültség, vagyis Élet van. Ez a kiállítás tehát nem pusztán különbségeket mutat meg, hanem azt is, hogyan válhatnak a különbségek kiegészítéssé. A művek mögött mind ott rejlenek az alkotók személyes világlátásai, történetei, küzdelmei és örömei. A képek egyszerre tükrözik a művészek egyéni útját és egyben annak a szakmai közösségnek a hatását is, amelynek részei.

Más szempontból is fontosak ezek a találkozások, hiszen a művészet arra emlékeztet minket, hogy a kontraszt nemcsak szétválaszt, hanem ki is emel. Gondoljunk csak arra, ha két hang teljesen egyforma, nincs harmónia – csak az eltérés, a feszültség hoz létre zenét: ugyanígy a képek közötti különbségek sem elválasztanak, hanem gazdagítanak.

Bár a kurátori kiállítások egy-egy koncepció mentén gyakran fókuszált képet adnak, a festőművészek nagy része számára mégis kevés a lehetőség arra, hogy munkásságukat rendszeresen bemutathassák. A Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségével közösen szervezett tárlatok éppen ezért értékesek: ilyenkor az alkotók munkái párbeszédbe kerülhetnek egymással, és nemcsak művészettörténeti szempontok szerint, hanem közvetlen találkozásokban is: kép és kép, ember és ember, gondolat és gondolat között. És nekünk, nézőknek is feladatunk van itt: felfedezni, megérteni, kapcsolódni. A kontrasztok befogadása nemcsak esztétikai élmény, hanem egyfajta lelki gyakorlat is, mivel minden kontraszt egy tükör: a képekben a saját örömeink és fájdalmaink, reményeink és félelmeink sejlenek fel, a művek energiája pedig nem csupán a szemnek szól, hanem a léleknek is.

És ha már lélek és lélektan, gondoljunk csak a Gestalt irányzatra, amely azt hangsúlyozza, hogy alak és háttér megkülönböztetése nélkül a valóság számunkra láthatatlan maradna. Csak akkor érzékeljük a fényt, ha árnyék is társul mellé. Ez az alapvető működés a képzőművészetben is érvényesül: a kontrasztok hívják fel a figyelmünket a mondanivalóra, s ezek alakítják ki a jelentést, mint például Caravaggio drámai chiaroscuroja esetében a sötét mélysége nélkül nem ragyoghatna úgy az arc, a kéz vagy a test a képeken.

Köztudott, hogy agyunk különösen érzékeny a változásokra, a különbségekre, sokkal inkább, mint az állandóságra. Ezért hatnak olyan erővel a festészetben a színbeli, formabeli vagy méretbeli ellentétek. Van Gogh harsány kékjei és sárgái, Matisse vörös és zöld színpárjai nem csupán dekoratív hatásúak, hanem fokozzák a figyelmet, emlékezetessé teszik a látványt, és ezáltal mély érzelmi nyomot hagynak bennünk. A romantika izzó vörösei, a fauvizmus harsány kontrasztjai, vagy az expresszionizmus vibráló komplementerei mindarról tanúskodnak, hogy a különbség szüli az intenzitást.

Matisse, Kandinszkij, majd a szürrealisták is felfedezték, hogy a színek akkor válnak igazán élővé, ha egymás ellentéteiként szólalnak meg.

Az érzelmek világában szintén kontrasztokra épül az életünk. Öröm és bánat, szeretet és félelem, biztonság és szorongás váltakozása határozza meg belső világunkat. Ahogyan Sigmund Freud írta, az emberi létet alapvetően két erő alakítja: az életösztön és a halálösztön. Az egyik a teremtés és kapcsolódás vágyát hordozza, a másik a pusztulás és feloldódás ígéretét, és a kettő közötti feszültség nemcsak a pszichénkben, hanem a művészetben is megjelenik. A kontrasztok tehát nem pusztán vizuális jelenségek: magában az életben gyökereznek.

Carl Gustav Jung is azt hangsúlyozta, hogy az ellentétpárok – fény és sötétség, tudatos és tudattalan, jó és rossz – egymás nélkül értelmezhetetlenek. Jungnál a fény-árnyék dialógusa nem pusztán kettősség, hanem teremtő energia, amelyből a személyiség mélyebb egysége születik. Vélekedése szerint minden emberben ott él az árnyék, vagyis a személyiség elfojtott, kevésbé elfogadott oldala, és ezt nem tagadni vagy elfojtani kell, hanem integrálni a személyiségünkbe, mivel ezáltal élhetjük meg a teljességet.

Hasonlóképpen működik ez a művészetben is: a feszültség nem egy elkerülendő veszély, hanem feldolgozandó, átalakítandó erő. Ezt például Malevics is jól tudta és alkalmazta: fekete négyzete és fehér alapon fekete kompozíciói is épp ezt az ellentétet mutatják: a semmi és a minden, az üresség és a telítettség paradox egységét. A különbségek feszültséget keltenek, amelyet a néző feloldani igyekszik – ebből születik az esztétikai élmény. Mondhatjuk, hogy kontraszt nélkül monotónia, túl sok kontraszt esetén káosz keletkezik. A művész feladata éppen az egyensúly megtalálása, ahogy ezt például Rembrandt is tette: a fény és árnyék tökéletes arányban teremt képein drámát és meghittséget. Néha pedig maga az alkotó oldja fel ezeket a feszültségeket, amellyel együtt új látásmódot is kínál, ahogy például Picasso Guernicája a pusztítás és az emberi szenvedés kontrasztját állítja szembe a béke és az élet reményével.

De a magyar művészetben is bőséggel találunk példát a kontrasztokra. Csontváry világító színei a sötét tónusok mellett még ragyogóbbnak hatnak; Egry József balatoni képein a víz és az ég közötti finom különbségek a fény varázsát emelik ki. A nagybányaiak plein air festészete éppen arról szólt, hogy a természet színeinek árnyalatait egymás kontrasztjaiban fedezték fel. És gondoljunk a modern magyar absztrakcióra is: Korniss Dezső vagy Vajda Lajos műveire, akik a geometrikus és organikus formák feszültségében keresték a szellemi önkifejezés lehetőségét.

Ez a kiállítás is ehhez a hagyományhoz kapcsolódik, itt minden kép egy önálló kijelentés, de ha egymás mellé kerülnek, az ellentétekből új jelentések születnek, találkozik a múlt és a jelen, a tradíció és az újítás, a személyes út és a szakmai közösség is. A festők, akik műtermeik csendjében dolgoznak, most kilépnek a nyilvánosság elé, és képeiket másokéval párbeszédbe állítva új kontextust teremtenek. Nézőként lehetőséget kapunk felfedezni ezeket a dialógusokat, és azok által megérteni azt, hogy az ellentétek nem elválasztanak, hanem kiegészítenek, és hogy a disszonancia jelenléte olykor egy mélyebb harmóniát készít elő.

Kívánom, hogy a kiállítás megtekintése közben mindannyian találjunk rá a belső harmóniánkra, találjuk meg az egyensúlyt az ellentétek között, megteremtve ezzel egy újfajta kapcsolódás élményét, és ezáltal megtalálva a magunk teljességét. Carl Gustav Jung szavaival élve: „Az ember nem azáltal világosodik meg, hogy a fény alakjait képzeli maga elé, hanem azáltal, hogy tudatosítja a sötétséget. ”Fogadják tehát szeretettel a Kontrasztok című tárlatot, a kiállítást pedig ezennel megnyitom!

Dr. Sztrákos Eszter

Kiállító művészek:

A. Bak Péter, Ardey Edina, Csikós Tibor, Deák Ilona, Dévényi János, Dréher János, Ifj. Durkó Zsolt, Erdész Erika, Felházi Ágnes, Gáspárdy Tibor, Henn László András, Homoródi Éva, H. Tóth László, Illényi Tamara, Kádár Katalin, Kaszás Réka, Kecskés András, Kis Sándor Lajos, Koppány Attila, Kovács-Gombos Dávid, Kovács-Gombos Gábor, Kőrösi Papp Kálmán, Külüs László Ákos, László Dániel, Lonovics László, Magén István, Magyar Gábor, Magyar József, Magyari Márton, Matzon Ákos, Mazalin Natália, Mihályfi Mária, Nagy Imre Gyula, Németh Géza, Orvos András, Réti Ágnes, Serényi H. Zsigmond, Sóváradi Valéria, Sinkó János, Szabó János, Szarka Hajnalka, Szegedi Csaba, Székács Zoltán, Székely Móri Márta, Sz. Kovács Ildikó, Tisza-Kalmár György, Tóth Pitya István, Turcsán Miklós, Vágó Magda, Vankó István, Véghseő Klára, Zalakovács József, Zoltai Bea, Zöld Anikó