Kiállítás/ Frequentia

Ízlelgetem a kiállítás latinos címét, nézem az illusztrációt, – finom, érzékeny együttes.
Kass János idézettel kapcsolódnék a meghívó hangulatához.

“Csak munkával tudjuk létünket igazolni, s van e nagyszerűbb dolog egyben
kérdezőnek és felelőnek is lenni, az összefüggéseket megérezni, kutatni és kifejezni.
Megütött húrként rezonálni, rendet, rendszert teremteni. Szépet adni a szépre
vágyóknak, kibeszélni a bánatot”

A pandémia megzavarta a kialakult rendet, az elmúlt év őszén négyen egy autóban
igyekeztünk Békéscsaba felé, amikor félúton hírt kaptunk a múzeumigazgató
váratlan haláláról. A városházán ülést tartott a testület, az ünnepélyes, protokoláris
megnyitó elmaradt. Megérkezve, már öten, – Szepes Hédivel kiegészülve – némán
néztünk szembe egy fekete keretbe foglalt fotóval, két oldalán imbolyogva égő
gyertyákkal. Teljesen felújított, kibővült, ámde kongó üres termekben végigjártuk a
kiállítást, melyet Szepes Hédi a tőle megszokott igényes figyelemmel és
szakértelemmel rendezett meg. Köszönet érte!
Csendes volt a visszaút.

Most ebben a télvégi időszakban nyílt lehetőségük a szervezőknek a Biennálé
békéscsabai hatalmas anyagát – az Andrássy úti lehetőségekhez igazítani – válogatni
és bemutatni a szakmának, és az érdeklődő közönségnek. A vész csendesült, de
nem múlt el, a maszk viselése már csak ajánlott, nem kötelező! Kissé belefáradtunk
az elmúlt évekbe, de örömömre, a szakma láthatóan dolgozik.
Nem mondható el ez a tervezőművészet egészére. Bizonyos területek iránt
váratlanul megszünik az érdeklődés, elmaradnak a megrendelések. Egy globális
világban áttolódnak a tervezési színterek, a kimondott és leírt szavak, elméletek,
ajánlatok kontrollja elmarad, megmérhetetlenné válnak a teóriák és sokesetben
megkérdőjelezhetetlenné még a gyalázatok is.
Kialakul és erősödik egy már-már szinte genetikussá váló szkepszis , állandó
túlkövetelést és bontásra-rombolásra berendezkedő permanens ellenkezést érlelő
magatartás. Képessé tesszük magunkat a mérlegelésre, vagy elfogadjuk és
tudomásul vesszük azt, hogy egyesek cinkelt mérleget fusiznak maguknak? Nincs
kritika már évtizedek óta, megelégszünk a megrendelt simogatásokkal,
dícséretekkel, zavarban vagyunk.
Van szellemi erőnk? Van egy hatalmi viszonyoktól függetlenül használható szellemi
készletünk? Egy feldolgozott tudástömb, mely válogatási lehetőséget kínál? A jog, a
műszaki tudományok, a biológia, a fizika, a gazdaságtudományok, a teológia, a
művészettudományok, a genetika és a többi társtudományok területe nem
érzelemspecifikus. Az együttesen megfogalmazott emberi, szakmai és nemzeti
jövőképek sokfélék lehetnek, de léteznek? Mert ha igen, akkor kiválaszthatók!
Léteznek értelmes vitaporondok? Nem tévesztendő össze ez a porond a cirkuszéval,
ahol a majmok főszereplése sem természetellenes. Sőt!
A szerepvállalás nem pusztán saját vállalás. Ki kell termelni a gondolkodó főt, mely
ebben a szerepben éli meg önmagát. Ha nem éli meg, akkor valahova máshová
tartozik, ám mindenképpen kevesebb, mint amennyit önmagáról gondol.
Gyermekeket szeretnénk (alkotásokra gondolok) sokak késztetést is éreznek a
házasságra, de krónikus impotenciazavarral pszihológushoz járnak. Vagy járniunk
kellene. Ez persze még rosszabb.
Ne a távoli ismeretlenségből jövő zavaros unszolásokból, kioktatásokból és
mintákból várjunk megoldásokat , hanem nézzünk szét a saját környezetünkben, itt
tegyünk fel kérdéseket és találjunk rá válaszokat.
Egymással kellene megegyeznünk kiállításaink időbeli ritmusárol, széthúzni, hogy
ne egy tömbben, időben és térben egymáshoz tapadva nyíljanak a biennálék,
aranyrajszögek, graphifestek, posterfestek, typoszalonok,-és sorolhatnám, mert nem
hihetjük azt, hogy az idők végezetéig szinte kimeríthetetlen marad a finanszírozás. A
fókaállomány nem szaporodhat olyan mértékben, hogy az eddig alvó, későn kelő, és
növekvő létszámú eszkimóhadat jólakassa.
Figyelmet kellene szenteljünk egy szórtabb helyszínkiválasztásra, egyetemi
városaink vannak, a közönség, az ifjúság érdeklődése, érzékenysége mérhető a
műfaj iránt. Mérjük fel a fehér foltokat és lehetőségeket. Eger, Pécs, Debrecen,
Győr-Sopron és nem sorolom tovább, nem akarom kitalálni. Sok ránk váró feladat
van, kezdjünk hozzá, ne erről beszéljenek majd a gyerekeink meg unokáink is.

De most ünnep van! Tükörbe nézhetünk és a látvány megelégedésre ad okot. Kiki a saját tükrébe saját teljesítményébe, a névsor terjedelmes és figyelmes.

Köszönjük meg a szervező kollégáknak a munkát, a Képzőművészek és
Iparművészek Szövetségnek a lehetőséget. Mert köszönni annak illik és érdemes,
aki ad és megvalósít, és nem annak aki igérget!

A kiállítást megnyitom, a hosszú elzártság után üdvözöljük egymást szeretettel!

Sára Ernő, Érdemes Művész