A Magyar Képzőművészek és iparművészek Szövetsége

tisztelettel meghívja Önt

AZ ÉN KÖNYVEM 

című kiállítás megnyitójára

2018. január 26-án, pénteken 18 órára

A kiállítást köszönti: Simonffy Márta MKISZ elnök

A kiállítást megnyitja: Dr. Horváth Hilda IM főosztályvezető

A kiállítás megtekinthető 2018. február 12-ig, hétfőtől-csütörtökig 10-18 óráig.

1061 Budapest, Andrássy út 6. I. em.

MKISZ kiállítóterme, Andrássy út 6. 2018. január 26. – február 12.

Az én könyvem – hirdette a kiállítás címe, és bemutatta, miként lesz a könyv személyessé, egyedivé.

A cím magába foglalta a lényeget, a művészkönyv egyik fő vonását, ahogy a könyv sajátossá, különössé válik. Oly’ sokan próbálták már megfogalmazni e sokszínű, sokarcú műfaj lényegét, meghatározni besorolhatatlanságát, körülhatárolni mondandóját, egyáltalán közelíteni hozzá. Talán egzakt módon eddig még senkinek sem sikerült igazán, holott ha ránézünk egy ilyen objektre, rögtön tudjuk, hogy művészkönyvvel van dolgunk. Sokágú, sokféle műfajról van szó. Maga a kiállítás is ezt sugallta a maga sokszínűségével, s azzal, hogy textilművészek, könyvtervezők, tervező grafikusok, tulajdonképpen más-más területről érkező művészek közös nyelve, kifejezőeszközévé vált maga a könyv.

A könyvnek klasszikus formája van. Tipográfiai és kötészeti szabályok kötik, nagy mennyiségben sokszorosítják, nyomdai produktum. Lapozható, kézbe vehető, illata van. Ám a Gutenberg-galaxis tárgyiasult formája is sokféle lehet. Amint láthattuk a tárlaton, egy-egy sokszorosított nyomdai termék az egyedi, míves könyvkötéssel válik igazán személyessé. Innen indult a kiállítás: a klasszikus könyvművészetből, az egyedi, míves könyvkötések világából.

Azonban ennél tovább lép, aki művészkönyvet alkot. Van, hogy alkotómunkája során megmarad a teljes nyomtatott példány, maga a könyvtest, s a művész gyermeki játékossággal és fantáziával színessé, festőivé varázsolja a fekete-fehér világot.

A kiállításon több Biblia szerepelt; a zsidó és keresztény hitvilág origója, nemzedékek hosszú sora kötődik hozzá. Virágvasárnapi festmény teszi színessé a családi Bibliát, amelynek hagyományos és vaskos formája szótlanul is arra figyelmeztet, hogy tartalma örökérvényű ma is.

A művész kiindulhat régmúlt korok megmaradt könyveiből, amikor azonban már nem tartja meg annak formáját, minden elemét. Középre, a kötéstáblák közé, belopózik a mai tartalom: míves vagy régi kort idéz a kötés, de belül kiderül, megsemmisült már maga a test, s új elemek bukkannak elő a könyv rejtett zugaiból. Lehet, egykori alkimisták titkaira figyelmeztet, lehet, az emlékezet által kitörölt múltat idézi, a történelem-megcsonkította tárgyi világot, a harcok, küzdelmek során rongyokban, töredékekben maradt egykori világot. Szótlan tanú, és mégis beszél a kibelezett könyv. Tanúja éveknek, korszakoknak.

Belül olykor megkövül a könyv, vagy éppen örökre nyithatatlan marad – hozzáférhetetlen lesz. Nem vall már nekünk semmiről, valaha, valakiknek beszélt – nekünk már örökre néma marad. És mégis, akár a kibelezett, ez is közöl, nyelv nélkül is képes rá. Benne van a fájdalom, a megérthetetlen és sajnos nem eléggé kibeszélt múlt, eleink panasza és gyötrelmei.

A művészkönyvek olykor sejtelmesen idézik a múltat, akár egy-egy régi papírdarab, akár egy-egy régi fotó, akár hímzések, akár applikációk, papírkivágások révén. Ám a régvolt megidézése szinte sohasem nosztalgikus, hanem a jelen eszköze arra, hogy általa jobban megértsük a múltat.

Van úgy, igen sokszor, hogy a művész maga alkotja meg a teljes könyvet, kiválasztja a tartalmat, kiválogatja kedves verseit – s éppen egyéni irodalmi ízlése valamint a verseket, szövegeket kísérő illusztrációk, képek teszik teljesen egyedivé az összeállítást. Mindez egyedi, de nem önző, egyéni, de nem különcködő. Lírai, őszinte vallomás, olykor mélységekbe hatoló önmarcangolással.

Minden alkotóművészetben, de talán a művészkönyveknél hatványozottabban, végtelen az alkotó szabadsága. Itt találkozik egymással múlt és jelen, s találkozik egymással mindenféle anyag és technika. A művészkönyv minderre lehetőséget nyújt: – fémek, textilek, gyöngyök, papír – festés, nyomtatás, applikáció, kivágatok, hímzések.

Mindez, a szerteágazó tartalom és a sajátos, sokféle kifejezésmód reakció a felgyorsult világ kihívásaira. Hogy is lehet a rengeteg információt, az ingerekben gazdag világot gyorsan feldolgozni? Kollázsok végtelen sora filmszerűen rögzíti a felgyorsult, pörgő élet emberileg felfogható, felsorakoztatható, megragadható eseményeit. Máskor egyéni, töredékszerű rajzok, gépelt sorok adnak válasz-reakciókat a korra, egyúttal dokumentálva is azt – hiszen hogy is tudnánk mindig mindenre érdemben reagálni, hogy is tudnánk mindig mindent érdemben megérteni!

A régi könyv, a Breviárium befogadja, leplezi is tán a mai világ eszközeit: összeér egymással múlt és jelen, sőt, a jövendő. Laptop és internet-lapok a Breviáriumban, tanácstalanságot sugallva is egyben: merre tartunk, mi felé megy a világ? Vajon a mesterséges intelligencia vagy az emberi szürkeállomány győz majd?

A régi forma még elrejti az új világot – ugyanakkor a régiből nő ki az új.

Már a könyv sem az, ami egykor volt. Már a könyv sem az, ami egykor volt?

És amit szavakkal nem tudunk elmondani, amihez kevés a szó, ahhoz más eszköz kell, igénybe véve az összes eszközt, amit eddig felleltünk, és megtalálni azokat, amiket a művészi kreatív erő, a belső inspiráció még felszínre hozhat.

Ezernyi megközelítés és ezernyi színű, gazdag világ van előttünk. Mint cseppben a tenger – a kiállítás ebből adott ízelítőt.

Horváth Hilda