Nem könnyű feladat természeti környezetbe beavatkozni, és egy új épületet, vagy építményt elhelyezni. Ehhez elengedhetetlenül fontos a táj, a környezet iránti alázat, a morfológiai elemzés, a tudatos előkészítő munka, hogy „megértsük a tájat, a fákat, az embereket, és a megértésből folytassuk azt, amit a Teremtő éltet és virágoztat”.

Amikor építünk, két egymással komplementer folyamat részesei vagyunk. Az egyikkel megsértjük, megsebezzük a tájat, megbontjuk a meglévő környezetet, azt az egyensúlyi állapotot, amit a természet kialakított. De ugyanakkor az építéssel egyidejűleg egy új egyensúlyi állapotot is kialakítunk és új értelmezést adunk a körülöttünk lévő tájnak és vidéknek. Személyes énünk és környezetünk között az építészet, az „architecton”, az a közvetítő, „vezérlő elv”, ami emberi dimenziókat és jelentést ad környezetünknek, a körülöttünk lévő világnak. A jó építészet gyógyító építészet, építő áldozat is egyben.

A „PÁRBESZÉD A TÁJJAL” című kiállítás anyaga az elmúlt években megépült olyan építészeti alkotások, melyek táji, természeti környezetben valósultak meg. Olyan építmények, épületek, melyek az építészet és természet harmonikus kapcsolatát fejezik ki, és figyelmet érdemeltek napjainkban.  Elsősorban kilátók, fogadó épületek, turista házak, erdei építmények, épületek, melyek a természetjáró ember és táj kapcsolatát, harmonikus együttélését reprezentálják.