A Csepeli Városkép Kft. (Csepel Galéria) és a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége Szobrász szakosztálya
Tisztelettel meghívja Önt
Nagy Sándor
szobrászművész emlékkiállítására,
amelyen barátai tisztelegnek Nagy Sándor művészete előtt
2018. február 8-án 17-órára
A kiállítást rendezte és megnyitja:
Urbán Ágnes
művészettörténész
A kiállítás megtekinthető:
2018. március 2-ig.
Nagy Sándor emlékkiállítás
Csepel Galéria
2018.02.08.
Megnyitó:
A Nagy Sándor tiszteletére rendezett emlékező kiállítás megnyitásának alkalmából nem lehet, nem szabad csak egyedül róla beszélnünk, hiszen feleségével, Gádor Magdával a főiskola óta legendás párost alkottak. Több mint hatvan évig éltek és dolgoztak együtt. Békesség és szelídség aurája vette őket körül. Szeretettel és kíváncsisággal fordultak a világ, az emberek, a kollégák felé. Külön-külön, de művészházaspárként is a szakma nagy öregjeiként tekintettek rájuk a művésztársak. Szerencsére Gádor Magda még itt van velünk, de ha rá nézünk, szemünk és gondolataink kiegészítik a látványt, óhatatlanul felsejlik mellette Sándor alakja is.
Nagy Sándor egy kis szabolcsi faluban, Bujban született, 1923-ban, sokgyermekes család sarjaként. Talán innen hozta a lankadatlan szorgalmat és munkaszeretetet. 1949-ben találkozott Gádor Magdával, amikor, mindkettőjüket felvették a Képzőművészeti Főiskola szobrász szakára. Itt fonódott össze a szabolcsi szegény fiú és a művészcsaládból érkezett polgárlány sorsa. A Százados úti művésztelep és a Zuglói műterem lett otthonuk
Nagy Sándor a kő szerelmese volt, mindig a kőtömb maga, a benne megbúvó szobor szelleme irányította, már a faragás előtt meglátta az anyagban a benne rejtőző formát, vagy munka közben talált rá a figurára. Ezernél is több lehet a keze alól kikerült kőszobrok száma. Fáradhatatlan következetességgel faragta szobrait, mintha hajtaná a bizonyosság, hogy egyre közelebb kerülhet a titokhoz.
Nagy T. Katalin írja vele kapcsolatban: „Minden művész számára önmegismerés is az alkotás, de csak kevesek dolgoznak úgy, mint a megállíthatatlan, forgó imamalom, nincs megállás, nincs vajúdás, mert a faragás maga a cél, nincs pihenés, mert a munka maga termeli újra az energiát. A szobrászt minden szobor újabb és újabb tanulságokkal lepi meg, mire körbejár egy-egy témát, nagyszámú variáció születik. Olyan ez, mint a zenei motívum, makacsul jelen van, vagy vissza-visszatér, de mindig másként szólal meg.”
Tömbös, zárt formák, 1-1 kiemelten jelzett, faragott vagy karcolt motívum jellemzik műveit. Gyakran benne hagyja a szoborban a kődarab esetleges töréseit, hibáit, sokszor a kompozíció részévé alakítja ezeket. Legnagyobb számban a női idolok, a kükladikus kultúrát megidéző, stilizált torzók vannak jelen munkásságában – önállóan, vagy installációkat, halmazokat képezve belőlük. Egy sosem volt vallás, vagy kultúrtörténeti kor ránk maradt bálványai ezek.
Hihetetlen az az energia, amivel a 80 éves szobrász újabb alkotói periódust kezdett, 2002 után immár fából. Gondolkodás és kifejezésmódja – a zárt formaadás, a torzó jelleg – nem változott, illetve csak annyira, amennyit a fa mint matéria, mint puhább, élőbb anyag a maga göcsörtjeivel hozzáadott a teremtő gondolathoz, illetve az oszloppá, szinte rúddá nyúló figurák megjelenésével még inkább a szellemi dimenziók felé nyitott és nyújtózkodott– az archaizálás egészült ki az anyag lehetőségeivel.
Gádor Magda munkáiban a forma és a grafika szüntelen egymásba fonódása, egymásra hatása figyelhető meg. Grafikai kecsességű, organikus formaadás jellemzi (nem emberek és nem állatok ezek a formák, még ha néha belelátunk is valamilyen konkrét alakot), a felületen intenzív, színes rajzokkal, melyektől a formák nem könnyedek lesznek, hanem inkább szenvedélyesek, küzdelmesek. Ezek a plasztikák érzelmi kiszolgáltatottságaink absztrakt tükröződései.
Érdekes, hogy a művészházaspár sok évtizedes munkássága során szűnni nem akaró kitartással és következetességgel embervoltunk két – talán legfontosabb aspektusát -, rögzíti, elemzi újra és újra. Nagy Sándor az isteni, a mindenséggel együvé tartozás kérdéseit boncolta szüntelenül, míg Gádor Magda az esendő ember ellentmondásos, disszonáns belső világát vetíti ki.
Az emlékkiállításon részt vevő kollégák mind barátai, tisztelői esetleg művésztelepi szomszédai is Sándornak és Magdának. A művek, melyeket elhoztak számtalan vonatkozásban kapcsolhatók a művészházaspárhoz.
ifj. Szlávics László: Együtt, Csikai Márta: Ketten, Mihály Gábor: Galambok, Vanyúr István: Madarak című szobrai a konkrét, a stilizált, vagy az absztrahált formák nyelvén két szorosan összetartozó lélek szép együttesének állítanak plasztikai emléket.
Nagy Sándor plasztikáin – bármilyen jelentéstartalmat hordoztak, bármilyen stilizálás, átformálás jellemezte is őket, a kiindulás az emberalak, az emberforma volt. Az archaikus kultúrák sem tették ezt másképp – az antropomorfizált istenalakok segítették a lelki és vizuális kapaszkodást, miközben az ideoplasztikus megfogalmazás – a mindenki közös tudásán alapuló, és ezért bátran elabsztrahált formaalakítás – pedig segítette a mindenség szféráiban értelmezni azt.
Az emberalak a maga konkrét plasztikai megformálásával van jelen Szabó Virág Egyedül figurájában (ez egyúttal talán Gádor Magdának is egy lírai üzenet), Szabó Gábor szintén magányos Várandós nőalakjában, Major Janka érzéki nőalakjaiban, Seregi József Torzójának és Anya gyermekével című kisplasztikájának ízes figuráiban.
A transzcendens titkok kutatása, kifejezése – mely a Nagy Sándori életmű filozófiai alapvetése is – többféle megformálásban van jelen. Pál Mihály A halhatatlanságra vágyó királyfit, Csikai Márta Jákob álmát, Gvárdián Ferenc a mínoszi kor Kő Bikáját, Szabó Zsófia egyfajta atavisztikus keresztalakzatot, Szanyi Péter Sámántáncot Varga Éva pedig Az időről szóló plasztikai elmélkedést hozott hommage gyanánt a kiállításra. Gábor Éva Mária szintén az Idő gondolati tétegeit boncolja. Archaikus, kronoszi téma a video modern eszközeivel prezentálva.
Szunyogh László szobrain a kizárólagossá kiemelt szájak vagy fülek lelki rokonai a Nagy Sándori többszörözött, kiemelt kezeknek; Pálffy Kati Lófeje épp olyan – az alapformákra redukált, évezredek koptatta archaikus emlékkép -, mint Nagy Sándor idoljai.
Az archaizáló istenkereső, mindenségértelmező útkeresés elvonatkoztatott, stilizált emberalakja az idol. Olyan összetett, sokféle formai és gondolati lehetőséget hordozó alakzat, mely Nagy Sándortól függetlenül is foglalkoztatja a szobrászokat. Ez a kiállítás jó apropó volt a művészeknek éppen ezek közül válogatni. Ebbe a műcsoportba sorolnám Katona Zsuzsa Kis büsztjét és Álomkergetőjét is, Várnagy Ildikó Idoljait, Beretvás Csanád Torzóját, Lukács József Jóka Fekvő figuráját, Velekei József Lajos fa Idolját, és Gvárdián Ferenc nagy márvány Idolját.
Szanyi Péter és Csikai Márta Hommage Nagy Sándor érmei érzékeltetik azt a tiszteletet, amivel a szakmai adózik Nagy Sándor emberi tisztasága, szakmai nagysága, hatalmas életműve előtt.
Olyan fontos emberi és művészi értékek ezek, melyek remélhetően nem a kivesző archaizmus kategóriáiként maradnak velünk.
Urbán Ágnes