FORMÁK – FORMARENDEK címmel csoportos szoborkiállítás nyílik az ÚjMűhely Galériában
A Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége (MKISZ) által válogatott kortárs szobrászművészeti alkotásokból nyílik tárlat a szentendrei ÚjMűhely Galériában. A Formák – formarendek című kiállításon olyan művek és művészek munkáit láthatja a közönség, akik korábban részt vettek és díjat nyertek az MKISZ által immár hagyományosan megrendezett szobrászbiennálén. Az ÚjMűhely Galériában megrendezett kiállításon a kortárs szobrászművészet figurális és absztrakt remekeivel is találkozhatnak az érdeklődők.
A tíz alkotó műveit felvonultató tárlat a kortárs szobrászművészet sokszínűségét jeleníti meg. A válogatásban a tradicionális anyagok és technikák mellett, mint a bronz vagy a mészkő, találkozhatunk természetes anyagokból, például földből készített szobrokkal is, sőt egyes alkotások videóinstalláció formájában valósulnak meg.
„A szobrászat megjelenése, megjelenítése egyértelmű kifejezési lehetősége és formája a plasztikának, a szobrászművészetnek, legyen az belső, vagy külső térben. Ez az együttes kapcsolat, az egymásra hatás érzelmi és tudatos indikációval bizonyítja a tér és a műalkotás együttesének létét, tényét, valóságát és összetartozását. Erősíti térérzetünket a látás élettani és az észlelés lélektani folyamatának alapját és törvényszerűségét” – írja Simonffy Márta, a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének elnöke, a kiállítás egyik kurátora.
Majd hozzáteszi: „A kiállítás a kisplasztika, a formák, a formarendek széles tárházát tárja elénk, bizonyítva a művész, a művészet hihetetlenül sokszínű kifejezésének tényét, valóságát, térbeli szerepét. A térnek a benne elfoglalt formáknak, plasztikáknak, viszonyrendszerüknek, egymásra hatásuknak lényeges szerepük van az észlelésen kívül, az általuk vindikált érzelmek kiváltásában, társulásában és mindezek együttesével teremtődik meg a formák és formarendek érvényesülése.”
A Formák – formarendek című csoportos szoborkiállítás 2021. szeptember 26-ig látogatható szerdától vasárnapig, 10 órától 18 óráig az ÚjMűhely Galériában.
Kiállító művészek:
Csurgai Ferenc, Farkas-Pap Éva, Fűkő Béla, Kutasi Tünde, Menasági Péter, Oláh Katalin Kinga, Rabóczky Judit, Szabó Virág, Szanyi Borbála, Várnagy Ildikó
A kiállítás kurátorai:
Urbán Ágnes, főtitkár, MKISZ
Formák és formarendek
Tisztelettel és szeretettel köszöntöm a Megjelenteket az ÚjMűhely Galériában a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége valamint a MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft szervezésében megvalósult FORMÁK és FORMARENDEK című kiállítás ünnepélyes megnyitóján. Egyúttal szeretném megköszönni Elnök Asszonynak, Főtitkár Asszonynak és Ügyvezető Igazgató Asszonynak a megtisztelő felkérést erre a kivételes alkalomra.
Egy különös és határozott érzéssel a lelkemben jöttem ide, amit szeretnék most megosztani Önökkel. Az elmúlt másfél évben kizökkent az idő, kizökkent az életünk – szakmai és személyes értelemben egyaránt. Alapjaiban kellett újraértékelnünk mindazt, ami azelőtt keretbe foglalt bennünket a világban. Olyan érzések kúsztak be a mindennapokba, amelyek a most tapasztalt intenzitással nem voltak eddig alapértelmezettek számunkra: szorongás, bizonytalanság, fenyegetettség, szilárdnak hitt meggyőződések darabokra hullása és a jövőkép elmosódása. Párhuzamosan azonban óvatosan, tapogatózva valami más is helyet kért a gondolatainkban: elkezdtünk észrevenni olyan értékeket, amelyekről azelőtt úgy hittük, járnak nekünk, természetesek és könnyen, akadálytalanul elérhetőek.
Számomra elemi erővel vált világossá a JELENLÉT ereje és fontossága. Az a jelenlét, amely a virtuális térben, az online kultúraközvetítés világában csak illúzió, elillanó fények és hangok délibábja. Hirtelen elérhetetlen lett a színházak illata, a hangversenytermek zengése, a könyvtárak megnyugtató csendje és a múzeumok, kiállítások vonzása. Hihetetlenül hiányoztak a dimenziók és a formák. Az online térben ezek nem voltak értelmezhetők. Nem lehetett körbejárni semmit, nem lehetett megnézni műalkotásokat több szögből, nem lehetett érzékelni kiterjedésüket, anyagukat, kisugárzásukat, valódi, életteli színeiket, a rajtuk játszó fényeket.
Ez a sokféle anyagú, színű, kiterjedésű, hangulatú térbeli forma körülöttünk a JELENLÉT, a létezés, a tapinthatóság, a valódiság semmihez sem fogható érzetét jelenti. Az itt és most élményét és varázslatát. Ezzel az érzéssel, ezzel az örömmel nézek a kiállított remekművekre és bíztatok Mindenkit: az újra megtalált életünket, az új lendületet kapott művészetet lássák és ünnepeljék most.
A Formák és formarendek inspiráló gazdagsága és sokszínűsége tíz kiállító műveinek találkozása, metszete és együttélése ebben a térben. A kortárs szobrászművészet kiemelkedő alkotásaiból összeállított válogatás a képzőművészet végtelen lehetőségeit sejteti: a hagyományos anyagok mellett rendhagyó megoldásokkal is találkozhatunk – sőt, a megfogható és megfoghatatlan határán egyensúlyozó videóinstalláció is található a művek sorában.
A kiállító művészek mindannyian részt vettek az Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége által megrendezett szobrászbiennálén.
Csurgai Ferenc – aki felszabadította és kiszabadította a betont élettelen, merev zordságából, lelket adott neki és megmutatta a könnyed létezés univerzumát.
Farkas-Pap Éva – akinek művészetében az ösztönös tevékenység simul össze észrevétlenül nyelvvel, irodalommal, anyaggal és technikával – hétköznapi tárgyak újraértelmezésében, merész társításokban kiteljesedve.
Fűkő Béla – aki saját szavai szerint tapintható meditációs objektumoknak tartja alkotásait – melyek gondolatiságának középpontjában a szemlélődés, az egész életre beégő spirituális élmény és a létre történő rácsodálkozás áll.
Kutasi Tünde – aki különös finomságú, sajátos, archaikus mikrovilágok teljességében vall örömről, fájdalomról, szellemről és anyagról.
Menasági Péter – aki a legnemesebb matériák használatával, végletesen kifinomult alkotói munkájával átvezeti befogadóját az anyagon túli világba, a szakralitás, az ősi titkok, a szellemi és vizuális megújulás univerzumába.
Oláh Katalin Kinga – aki fölfelé tekintve a letisztultat, a sallangmentes lényeget láttatja, a részletekben keresi az egyetemest – sajátosan bensőséges, lírai ábrázolásmódján keresztül.
Rabóczky Judit -aki elemi dinamikával és szenvedéllyel mutatja az emberi test természetét – távol minden idealizált ábrázolásmódtól, a maga őserővel bíró valójában.
Szabó Virág – aki finom és darabos, nyugodt és feszült, természeti mivoltában létező és megmunkált között keresi és találja a harmóniát, a létezés csodáját.
Szanyi Borbála – aki az időt kutatja, elemzi, a múlandó és az örökkévaló kettősségét, mindennapi tárgyak ábrázolásán keresztül, az anyag természetén át a mélyben rejlő gondolatokhoz, érzésekhez vezetve.
ÉS
Várnagy Ildikó – aki az ősi jelrendszerek és a modern ábrázolásmód különös vonalvezetéssel történő ötvözésével mesél a világról, kapcsolatainkról, létezésünkről.
Mindannyian saját nyelvükön szólnak hozzánk – mégsem bábeli zűrzavarban kell eligazodnunk a művekkel történő ismerkedés közben. Jómagam a klasszikus zene, az opera műfajának feketeöves rajongója vagyok – ezért akaratlanul is sok mindent zeneként, a zenével vonható párhozamosságok között érzékelek magam körül. A formák és formarendek kiállításról valami olyasmi jutott eszembe, hogy ebben a térben most egy nagyzenekar játszik. Hangszerek: mind más anyagból – fémekből, nemesen munkált fából és más matériákból. Mind másképpen szólnak, más alakba öntve, másképp kell rajtuk játszani – az összhatás azonban tökéletes, egy élménnyé olvad, egy univerzumba vezet el bennünket.
Végezetül engedjék meg, hogy Márai szavaival üdvözöljem a kiállító művészeket, a szervezőket és kedves vendégeinket:
„Ahhoz, hogy egy emberi alkotás remekbe sikerüljön, s időtlen ragyogással kápráztassa és gyönyörködtesse az embereket, a tehetség, a téma, a kivitel tökéletessége mellett kell valami más is. A remekműben van valamilyen tündéri elem is, mely csodálatos fényével átsugárzik az egészen, oly gyöngéden és megejtően, mint ahogyan az északi fény világít a nyári éjszakában, valószerűtlenül s mégis fényszerűen, mert látni és olvasni is lehet mellette. A remekmű legyen valóságos, pontos, okos, céltudatos, arányos, gondosan megmunkált, hűségesen kivitelezett – s legyen még valami más is. Tündéri is legyen. S minden öntudatosság mellett önfeledt is legyen. Mérnöki szabályok szerint épüljön, de káosz is legyen benne, egy kávéskanálra való az ősködből, mely a csillagképek nyomában porzik, arany szemcsékkel. Tündéri nélkül csak „nagy” vagy „tökéletes” művek vannak. Az igazi remekmű néha nem is olyan tökéletes. Csak sugárzik, a „csak álom” is benne van, a csillagok fénye, a tündéri. S a feladatnak ez a része, amikor a művész már nem tud művén segíteni; az utolsó ecsetvonást, a tündérit az Isten végzi el.”
Köszönöm, hogy meghallgattak!
Dr. Kiszely Noémi
az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kultúráért Felelős Államtitkárságának tanácsadója