Több mint hetven alkotó gondolta úgy, hogy fontos, érdemes a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége Festő szakosztályának Geometria szabadon című kiállításán részt venni. Ahogy a megnevezés is utal rá, a hívószó a kötetlenül értelmezett geometria, szükséges tehát néhány szót szólni a konstruktivizmusról, erről a reduktív, szerkezetet kiemelő irányzatról. A XX. század első évtizedeiben jelent meg, mint az avantgárd kifejezésmódok egyike, melyhez a magyar művészek közül is többen csatlakoztak, például Kassák Lajos vagy a Bauhausban oktató Moholy-Nagy László. Fő jellegzetessége, hogy a látvány helyett mindenekelőtt a szerkezetre helyezte a hangsúlyt. Miképpen El Liszickíj kifejti, „a vászon felszíne többé már nemcsak kép, hanem struktúrává alakul, melyet körül kell járnunk, hogy minden oldalról szemügyre vegyük.” Mint tudjuk, a konstruktivizmus, ahogy minden absztrakt kifejezésmód, 1948 után tabunak számított a szocialista kultúrpolitika képviselőinek szemében, és újból csak a szocreál erodálódását követően, az 1960-as években bukkant fel. Emlékezzünk csak vissza Bak Imre, Nádler István és Fajó János festményeire és grafikáira. A szobrászatban pedig Csiky Tibor, valamint iskolája képviselte ezt az azóta is meghatározó szerepet játszó szikár kifejezésmódot. Példaképpen megemlíthetjük az ilyen tematikájú rendezvények közül az 2015-ben Pécsett megrendezett Szín – Tér – Forma címűt vagy Konok Tamásnak 2021-es tárlatát.
A Geometria szabadon bemutató azonban viszonylag kötetlenül értelmezi a kiírást, ugyanis a konstruktivista törekvések mellett más kifejezésmódok, így a figurális (Bács Emese), a szürreális (Erdész Erika), az organikus absztrakt (Sejben Lajos), a minimal (Krajcsovics Éva) is fel-feltűnnek. Sőt olyan művészt is találunk (például Baky Pétert), akinél egy kompozíción belül a geometrikus, a figurális és a gesztus jellegű motívumok egyszerre vannak jelen. Az előbbiekből adódóan a tárlat nem nevezhető stilárisan egységesnek, inkább jó értelemben vett szalonkiállítás, ahol minden irányzat békésen megfér egymás mellett. Bevallom, szeretem a szalontárlatokat, különösen akkor, ha azok a kortárs művészet sokszínűségét reprezentálják. Egy ilyen típusú rendezvény esetében ugyanis a sokszínűség erény, szemben a kurátorok meghatározott szempontjait illusztráló társaikkal. A kurátori koncepciót megvalósító kiállítások ugyanis gyakran nem tudják, vagy nem is akarják a kortárs művészet teljes spektrumát áttekinteni.
E bevezető után vegyünk szemügyre néhányat a stilárisan rokon munkák közül. A legnagyobb teremben a klasszikus konstruktivizmushoz közel álló művek sorjáznak. Itt látható többek között Szlabej Zoltán piros, kék, sárga geometrikus kompozíciója, Budaházi Tibor fekete és szürke alapon megjelenő fehér háromszöge, Dévényi János egymásba hasító öt zöld köre, Koppány Attila térkonstrukciója, Matzon Ákos fekete, szürke, fehér plasztikus alkotása, Magyar Gábor szerkezetes bálványa, illetve az újabban szintén geometrikus Barabás Márton festménye. Nem messze tőlük találjuk Erdész Erika árnyékot vető tölcséreket ábrázoló metafizikus-szürreális vásznát, Manyák Mariola gömböt üldöző gyűrűit, valamint Kovács Péter Balázs szerkezetes formákból felépülő ember tárgyait.
A következő helyiségnek Dreher János, Gaál Ádám, Kovács Johanna, Mazalin Natália plasztikus, falszerű felületeket kiemelő képei a főszereplői. Tovább nézelődve találkozhatunk Krajcsovics Éva fehér és szürke, majd hogy nem monokróm és Ványai Magdolna, Ásztai Csaba oldott nonfiguratív festményével. Végül szólnom kell az ablakos teremről. Ebben láthatjuk többek között Árvay Zolta harsogóan piros absztrakt festményét, Kádár Katalin napfogyatkozását, Varga-Amár László tollas kockáját, Für Emil kávészemes képét, Baky Péternek a már említett, geometriát, gesztust és figurát egyszerre megjelenítő munkáját.
A hetvennél is több alkotást egy rövid írásban bemutatni szinte lehetetlen,
pedig számos érdekes, színvonalas munkával találkozhatunk még a felsoroltakon kívül is: Serényi H. Zsigmond műve éppen úgy figyelmet érdemel, mint Várhelyi Tímea zongoralábas festménye vagy Zoltai Bea foltozott zsákdarabokból készült textil objektje.
Összegzésképpen kijelenthetjük, hogy a kiállítás meggyőző áttekintést nyújt a festőszakosztály tevékenységéről.
Lóska Lajos
művészettörténész