A Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége

Tisztelettel meghívja Önt a

TEST ÉS LÉLEK

kisplasztika kiállítás megnyitójára

2023. február 16-án, csütörtökön, 18 órára.

A kiállítást köszönti: Simonffy Márta elnök, MKISZ

A kiállítást megnyitja: Kalmár János Munkácsy-díjas szobrászművész

Helyszín: 1061 Andrássy út 6.

A kiállítás megtekinthető 2023.03.20-ig.

Hétfőtől-csütörtökig 10-18 óráig

Támogatóink: NKA – MMA – HUNGART – KIM

Test és lélek. Kettőség, vagy egység? Mindkettő, és rajtunk múlik mit kezdünk vele, ha kezdünk vele valamit egyáltalán. Mivel mindennek oka van, egyetlen lehetőségünk nyílik: megérteni helyzetünket és megtalálni a kettő harmóniáját. Erre pedig a művészet a legalkalmasabb, mert szabad, ezért megláthatjuk benne önmagunkat, tiszta, lelki valónkat.

Be vagy zárva a hét toronyba, mondja József Attila, – itt is álldogálhatna közöttünk, ő jól értette ezt. Miről is van szó? ‘A legnagyobb fájdalmak, – írja Kosztolányi az Aranysárkányban – a meg nem értésből származnak.’

Körülnézve ezen a kiállításon számtalan megejtő, szép, jó, szellemes értést, törekvést látok. Azért megejtő, mert mindegyik szobor, alkotás, ugyanazt a tökéletességet, megértést kívánja megfogalmazni, ami ebben a testben, a lélek számára lehetetlen. Mindenki érteni kívánja, s beszélni róla, – miért van itt, és mi a dolga ebben a világban, ebben a testben.

Hiszen lélek a testben kéz a kesztyűben. Így, fizikai érzékekkel, fizikai testben, hogyan fogalmazhatna meg ember tisztán lelki tartalmakat? Miképpen fejezhet ki egy tárgy emberi érzéseket, intuíciót? Sehogy. Egy műalkotás, egy szobor sohasem lehet materializált gondolat, mert a kettőnek más a természete.

Viszont eszközként, akár mint egy hangszer, megszólaltathat megfogalmazhatatlan lelki minőségeket. Nem testesítheti meg, viszont megidézheti, rámutathat. Tehát nem a tárgy, a szobor a fontos, – ami halott anyag, – hanem a megfogalmazhatatlan érték. Ez pedig időtlen és örökkévaló. Persze a kifejezés módjára is ki lehetne térni, de ezzel kapcsolatban inkább Baudrillard tömör válaszát idézném: ‘Számtalan módon ki lehet fejezni ugyanazt a gondolatot, de ha nem találjuk meg a forma és a gondolat ideális egységét, semmire sem jutunk.’

Walter Benjamin szellemesen ír a műalkotás összetett szerepéről. Az egyik természetét az aktuális, helytől, időtől függő körülmények alakítják, melyben született, s amelyre reflektált. A másik természete örök, mert lelki tartalma, üzenete van, mely aktualitása mentén született, de valójában nincsen köze hozzá. Aktualitása idővel leválik róla. Ez a művészet. Emiatt szép most is számunkra Nofertiti portréja, függetlenül attól, miért is alkották meg akkor.

Hadd hozzam ide Heideggert is a jó társaság kedvéért. Ő így ír erről:  ‘A műalkotás dologszerűségéhez és tárgyiasságához ragaszkodó szokványos feltevéssel szemben, a műalkotást éppen az jellemzi, hogy nem tárgy, hanem önmagában áll. Magában állása révén nem csak világához tartozik, hanem benne van jelen ez a világ. A műalkotás felnyitja saját világát, mert tárgyról csak akkor beszélhetünk, ha valami nem tartozik többé világának szerkezetébe, mivel a világ, amelyhez tartozik, szétesett. A műalkotás akkor tárgy, ha kereskednek vele. Ekkor világ nélküli és hazátlan.’

Szóval úgy is kifejezhetném magam, hogy: mi, megtestesült lelkek, szobor-tárgyakkal idézünk meg lelki tartalmakat. A lelki értékek természetéből adódóan a megalkotott szobor, így maga a művészet, mint tevékenység, morális állásfoglalást jelent.

A legfontosabb persze a jelentése, az üzenete. Oscar Wilde így ír erről: „mai világunkban semmi sem olyan hatásos, mint egy bombasztikus közhely. Rokonlelkek társadalmává változtat minket. Valahányszor egyetértenek velem az emberek, úgy érzem, hogy tévedek.” írja.  

Ezt ma már nem csak a művészet ismeri. Bár a művész és a művészet szerepe a mai fogyasztói közösségünkben elüzletiesedett, mégis magáról az alkotás lelki folyamatáról egyre többet írnak.

Két, leginkább elterjedt értelmezés forog a köztudatban. Az egyik, mely a katolikus vallást gyakorlók között terjedt el, ezt a művészi folyamatot az Isteni teremtéshez hasonlítja, miszerint a művész a teremtő Isten képmása.

A másik értelmezés szerint a megtestesült lélek, ajándékul kapva ezt a világot, helyzetének felismerésén keresztül osztja meg tudását és közvetíti mások felé. Így a szobor megalkotása, sem morális, sem fizikai szempontból nem teremtés. A testet kapott lélek mindent megkap az életéhez, amiből kialakíthatja, felépítheti megálmodott világát. Ezért hát azt gondolom, egy alkotó inkább közvetít, mint teremt, vagyis helyzetünk inkább szemlélődésre, tanulásra és tudásunk átadására elég. Vagyis nem a dolgok fizikai következményeivel, hanem lelki okainak megismerésével foglalkozik.

Így hát a szobor sem fizikai történések, hanem lelki folyamatok eredménye. Sokak számára megtévesztő, mert tárgynak látják, pedig egy olyan eszköz, ami azt idézi meg, ami természeténél fogva láthatatlan. Amit megidéz, amire utal, amiről az élet szól, rejtve marad.

Kalmár János

2023.02.15.